Jótékonysági vásár

2018 március 18-án, a délelőtti istentiszteletet követően, gyülekezetünk nőszövetségi csoportja jótékonysági vásárt szervezett a kis paniti kötődésű Pánczél Gerda javára. Gerdácska bár még három éves sincs, több mint másfél éve súlyos leukémiával küzd. Istennek legyen hála, gyógyulása jó irányba mutat még akkor is, ha további hónapokon át tartó kezelés vár rá.

Nőszövetségünk „ügyes kezek" csoportja nagy lelkesedéssel és izgalommal készült erre a vásárra, annál is inkább, hogy ilyen jellegű alkalom még nem volt gyülekezetünkben. Mindenki tehetségének és lehetőségeinek megfelelően készítette el azt, amihez a legjobban értett, az eredmény végül lenyűgözö volt. A munka és a cél még jobban összekovácsolta a csoportot és nagyszerű élmény volt együtt megélni Isten áldását, amely végig kísérte az előkészületeket is. A szépen kirakott ajándék és haszontárgyakat a gyülekezeti tagok pillanatok alatt felvásárolták. Olyan is volt, aki már csak adományként tudta felajánlani a vásárlásra szánt pénzt, mert minden elfogyott.

Elgondolásunkat felülmúló módon 5350 lej gyűlt a perselybe, amit az asszonyok ünnepélyes keretek között a hétfő esti együttlét alkalmával át is adtak a kis Gerda szüleinek. A tiszteletes asszony és tiszteletes úr hagsúlyozták, hogy a pénznél sokat többet ér az imádság, s erre is számíthat a család továbbra is. Ézsaiás 41,10-ik vesét olvasta fel a tiszteletes asszony bíztatásképpen a kis Gerda gyógyulására nézve: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak."

Csodálatos vagy Urunk! Nagy a te neved!